Polgári jog - ERDOSDR

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Polgári jog

Szolgáltatások

Azt mondják, a kezdőrúgásnál eldől a legtöbb ügy. Nagyjából ez így is van, hiszen legtöbbször akkor keresi fel a kárvallott fél az ügyvédet, amikor már pert indítottak ellene, vagy a pert neki kell indítania, netán az ügy végrehajtási szakaszba jutott.

Jó és korrekt szerződések megkötésével elejét lehet venni a legtöbb pernek. Ennek titka, hogy ne kerüljenek a szerződésbe semmis elemek, ne legyen megtámadható, és legyenek benne a szükséges biztosítékok. Ismerjük meg az ügylethez kívánt mellékkötelmeket.

Mindezekben segítenek az ügyvédek. Forduljanak bizalommal ü
gyvédhez még a szerződések megkötése előtt.

Ha már eljutottunk a bíróságig, és al-, vagy felperesek vagyunk, akkor nem mindig elég az igazunk tudata, vagy akár a biztos igazunk, a per megnyerése nem automatikus. Az emberek néha maguk sem tudják, hogy amit az ügyben a per előtt tettek, nem tettek vagy eltűrtek, az esetleg jogellenes is lehet, ha a saját igazságtudatuk esetleg eltér a hivatalos jogszabályoktól.

Még jogszerű magatartás esetén sem lehetünk biztosak az igazunk érvényesülésében, mert egy per sorsa eljárási szabályok be nem tartásán is múlhat, vagy azon, hogy nem tudjuk, miként lehet vagy kell egy adott tényt bizonyítani, netán nem tudjuk azt sem, hogy mit fontos bizonyítani egy perben.

Kérje ügyvéd segítségét.

 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz